Befektetési alapok
Legfrissebb hírek
Tegnap reggeltől ma reggelig összességében jelentősen javult a nemzetközi befeketői hangulat és ez a forintot határozottan erősítette. Ma délelőtt ebben tovább segített két magyar szempontból kedvező hír is. Az euró jegyzései azonban csak átmenetileg tudtak 290 alá süllyedni, mivel késő délelőtt határozott hangulatromlás mutatkozott. Ez délutánra kezd elmúlni, így a forint egész jó formában várja az amerikai piacnyitást.
Bennfentes kereskedés miatt újabb hedge fund került a hatóságok fókuszába, az SAC Capital több alkalmazottját is megvádolták már, sőt több ítélet is született az ügyben, viszont a felső vezetés eddig kicsúszott a hatóságok markai közül. Az utóbbi egy hétben viszont fordulatot vett az ügy, beidézték a legendás befektetőt, Steve Cohent is a bíróságra, most pedig négy magas rangú vezető kapott idézést. A nyomás nagy a milliárdos befektetőn, piaci pletykák szerint akár egy peren kívüli megállapodásra is sorra kerülhet, amelyhez nagyon hasonlóra volt példa Philip Falcone esetében - írja a Bloomberg.
|
Generali Mustang Amerikai Részvény Alap B sorozat
|
|
A dollárban kibocsátott Alap befektetési politikájának legfőbb célkitűzése olyan portfolió-összetétel kialakítása, amely hosszú távon biztosítja a befektetett vagyon reálértékének megőrzését, valamint az infláció feletti reálhozam elérést. Ennek érdekében az Alap befektetései között magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon tipikusan magasabb reálhozamot biztosító értékpapírtípusok, elsősorban a részvények. Ezeknek az instrumentumoknak (részvény, befektetési jegy) az aránya maximum a portfolió 95 %-át teheti ki. Ugyanakkor az Alap törekszik a magasabb hozam elérése érdekében eszközölt befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni, befektetéseinek eszközosztályonkénti és értékpapíronkénti megosztásával, egy jól diverzifikált portfolió felépítésével. Az Alap magyar, illetve külföldi fizetőeszközben denominált értékpapírokba kíván befektetni, oly módon, hogy azonos devizában denominált értékpapírokba harminc százalékot meghaladó mértékben fektet be.
Az Alap kizárólag fedezeti céllal, deviza ügyleteket kíván kötni, egyéb származtatott termékekbe illetve származtatott ügyletekbe nem kíván fektetni.
Az Alap az alábbi benchmark teljesítményének meghaladására törekszik: 85% S&P 500 + 15% RMAX Index
Az Alap aktív befektetési stratégát folytat, ennek következtében a portfolió összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a benchmark összetételétől.
|
Főbb adatok
Az alap besorolása |
Részvénytúlsúlyos alap
|
Típusa |
Nyilvános, nyíltvégű, értékpapír befektetési alap |
Benchmark |
85% S&P500+15% RMAX |
Nyilvántartásba vétel dátuma |
2011.10.03 |
ISIN-kód |
HU0000710702 |
Névérték |
0,01 USD |
Alapkezelői díj (éves szinten) |
max. 2% |
Aktuális alapkezelői díj |
1,75% |
Letétkezelési díj (éves szinten) |
0,08% |
Könyvvizsgálói díj (éves szinten) |
600.000 Ft+ ÁFA |
Vezető Forgalmazó |
UniCredit Bank Zrt. |
Könyvvizsgáló |
Ernst and Young Kft. |
Aktuális nettó eszközérték |
9 896 385 Usd |
Egy jegyre jutó nettó eszközérték |
0.013864 |
Hozamok:
*
A portfoliók hozamai kamatadó, forgalmazási költségek (vételi, eladási, átváltási jutalék) levonása előtti hozam.
|
A portfolió össszetétele:
Eszközérték (millió USD):
|
A múltbeli hozamok a jövőre nézve semmilyen garanciát nem jelentenek!
|
Júniusi portfolió-ajánló 2012.05.25.
|
A gyengébb növekedési kilátások és az európai választási eredmények megingatták a befektetőket az adósságválság rendezésével kapcsolatban, a kritikus szintre érő olasz és spanyol állampapírhozamokkal párhuzamosan a részvénypiacok világszerte eladói nyomás alá kerültek.
|
Részletek |
Pénzügyi kisszótár
|
Az a tevékenység, amelynek során a befektető meghatározott eszközei azzal a céllal kerülnek a portfólió-kezelési tevékenységet végző szervezet rendelkezése alá, hogy egyedi módon, a befektető által adott megbízás alapján befektetési eszközökbe fektesse és kezelje a befektető javára olyan módon, hogy a befektető a megszerzett befektetési eszközökből eredő kockázatot és hozamot közvetlenül viseli.
|
Pénzügyi kisszótár |
|